Egy kis falu szélén, szép liget zöldellt, melynek közepén tisztás volt, ahol egy szép házikóban éltek nyusziék: Nyúlpapa, Nyúlmama, fiuk Guszti és lányuk Réka. Szép napsütéses őszi nap volt ezen a reggelen, mikor nyúlpapa felkeltette a gyerekeket. Indultak a veteményes kertbe, hogy betakarítsák a termést, mire leesik az első hó a sok finom répa és káposzta már az éléskamrában legyen. De hatalmas csalódásban volt részük. Mikor kiértek a veteményesbe, látják ám hogy a szép nagy káposztákat ellepték a hernyók és szinte egyetlen egészséges sincs köztük. De a répákkal sem jártak jobban, mert azokat meg a férgek és a csigák rágták össze. Nyúlmama sírva fakadt, nyúlpapa pedig éktelen haragra lobbant, és megfogadta, hogy a következő esztendőben ezt nem hagyja annyiban. Keservesen nekiálltak, hogy megmentsék, amit a férgek és a hernyók meghagytak. Mihelyt végeztek hazamentek és Nyúlpapa kiadta mindenkinek a feladatát: Nyúlmamának a megmentett zöldségeket kellett elraktározni, Gusztinak és Rékának a szántóföldre kellett menni hogy kukorica , napraforgó és más magvakat szedjenek, mert a kevés megmentett zöldséggel nem húzzák ki a telet, ezért pótolni kell az éléskamra tartalmát. Nyúlpapa pedig elvonult a műhelyébe dolgozni, ahonnan hamarosan kopácsolás és fűrészelés hangja hallatszott.

Ahogy teltek el a napok, Nyúlmama és a gyerekek sokat találgattak, hogy vajon mit készíthet az édesapjuk, de nem tudtak rájönni. Egy hideg reggelen mikor a gyerekek felébredtek és kinéztek az ablakon észrevették, hogy szép nagy pelyhekben szállingózik a hó, megérkezett a tél. Reggeli után Nyúlpapa azt mondta a családnak:

- Most gyertek és megmutatom mit készítettem, úgyis kell a segítségetek hogy felállítsam az egészet.
Amikor feltárult a műhelyajtó a gyermekek csodálkozó szeme előtt három kis házikó állt a munkaasztalon. Réka örömmel kiáltott fel:
- Jajj, de szép babaházak és mindjárt három.
Nyúlpapa hangosan felnevetett és így szólt:
- Dehogy is babaházak, ezek madáretetők!
Guszti és Réka érdeklődve néztek apjukra:
- Hát az minek?
- Majd megtudjátok, ha eljön az ideje! – válaszolt Nyúlpapa. Kimentek a veteményeskertbe, és felállították az etetőket, majd feltöltötték magvakkal. Nyúlpapa így szólt a gyerekekhez:
- Ezután egész télen az lesz a dolgotok, hogy az etetőkben mindig legyen kukorica, napraforgó és búza.

Lassan telt a tél, az élelem is szűkös volt, mivel a tönkrement zöldségeket nem tudták megfelelően pótolni, de arra nagyon figyeltek, hogy a madáretetőkben mindig legyen bőségesen táplálék. Nyúlmama sokat morgolódott emiatt, de Nyúlpapa megmondta, ebből nem enged. Mikor nagy sokára eljött a tavasz mindenki fellélegzett. Nyúlék serényen munkához láttak a kertben. Nyúlpapa ásott, Nyúlmama elvetette a magokat, Guszti és Réka összeszedték a gallyakat és a gazt. Gyorsan teltek a napok serény munkával, aminek meglett az eredménye, a kertben szépen fejlődtek a növények. Nyúlmama pedig egyre csak aggodalmaskodott, hogy újból ellepik a kertet a férgek és a hernyók, de Nyúlpapa jókedvűen nyugtatgatta:

- Ezt a kertet bizony többet nem bántja semmilyen féreg! - és maga köré hívta a családját:

- Most pedig legyetek csendben és figyeljetek -, mondta. Nyúlmama és a gyerekek egyszerre csak azt látták, hogy a kert felett madarak repkednek és minden bogarat összefogdostak, ami csak árthat a veteményesnek. Csodálkozva fordultak Nyúlpapához:
- Ezt miért csinálják?
- Tudjátok egész télen, mikor nem találtak a hó alatt élelmet, mi becsülettel etettük őket, most pedig segítenek nekünk!
Mert bár nem ismerik a mondást azért „jó tett helyébe jót várj” mondta Nyúlpapa, és elindultak hazafelé. Azon az őszön hatalmas és makk egészséges zöldségeket takarítottak be, de a madarak etetéséről ezután sem feledkeztek el soha.